Ennek a terhes nőnek a családja a holtteste mellett töltött közel négy hónapot, mígnem megtörtént a csoda!

Kövesse a friss cikkeket:

loading...

Sandra Pedro, egy portugál nő, aki nyolc évig élt a fiával Bragadas környékében, Portugáliában. Amikor második gyermekével lett terhes, Sandra elment az orvoshoz.

ceec494d75fc90dbbd29e41bda91cde7

Az orvosi kórtörténete miatt az orvosok figyelmeztették a hatalmas kockázatokra, amikkel szembenézhet a terhessége alatt. Sandra korábban tüdőgyulladással küzdött, szívproblémái voltak, és ráadásul kómában is volt. Valamint vese műtéte is volt egy daganat miatt. Mégis a 37 éves nő újra anya akart lenni és úgy döntött, hogy vállalja a kockázatot.

Februárban agyvérzéssel került az intenzív osztályra. Sandra agyában egy vérömleny keletkezett, a nő meghalt.

c3abaa7db5a56778513e054306c56550

Február 20-án Sandrát halottá nyilvánították, de ami ezután történt olyat még sohasem láttak Portugáliában, de nagyon ritka az egész világon. Az orvosai először azt hitték, hogy a baba is meghalt.

De a vizsgálat kiderítette, hogy életben van, a szíve erős, és rendesen vert. Az orvosok szóhoz sem jutottak.

9ec07f30e27a4d9a51bfc313b2f53705

Amikor kiderült az ellenkezője, a doktorok és nővérek 107 napig táplálták a magzatot. Sandra egy agyhalott inkubátorként működött, egész családja ott volt mellette nap mint nap.

A nyolcadik hónap elején úgy döntöttek, világra segítik az akkor már 2 kiló 35 dekás babát. Egy igazi jelenség!

98a80113892dff4b0a05a76e70594fe2

Bár a kicsi édesapja “szülési szabadságot” kapott a munkahelyétől, a történet sajnos még nem ért véget. Az anyai nagyszülők szeretnék megszerezni a baba feletti gyámságot, mert elmondásuk szerint Miguel egyszer azt állította, hogy nem lesz képes felnevelni a kicsit

Miguel azonban tagadja, hogy bármikor is ilyet mondott volna.

“Csak amiatt aggódtam, hogy esetleg nem kapok elég szabadságot, és nem lesz elég időm Lourencóra. Ráadásul azt is mondták, hogy nem biztos, hogy egészséges lesz, ez pedig megrémisztett, ugyanis mi van akkor, ha nem vagyok alkalmas egy sérült kisfiú felnevelésére. De egészséges, és most közölték, hogy dupla szabadság jár, ráadásul Sandra gyermekgondozási szabadságát is megkapom. Szóval decemberig otthon tudok vele lenni. Ezt pedig megmondtam Sandra szüleinek is. Bár ha visszatérek a munkába, napközben vigyázhatnak a kicsire” – mondta.

308be30f2e88ffefcb1326a0f05a58fc

Sandra egy bátor anya, akinek a halálával egy új élet született. A Lourenço Salvado nevet választották a kisfiúnak.

Gratulálunk az orvosoknak, akik részt vettek ebben a speciális esetben. Kívánunk jó egészséget és boldog életet a “csoda babának!”

Forrás: harmonikum.com

Kövesse a friss cikkeket:

loading...
×
Lájkold Facebook oldalunkat!
Nagyra értékeljük!
Köszönöm, nem
×
Did you like it?
Share it on Facebook
No Thanks
x
Kövessen minket: